2017. január 27., péntek

Áááá, az messze van.....vagy mégsem?

Van egy lista, amire nagyon büszke vagyok. Remélem, még nagyon sok helységnévvel fog bővülni az elkövetkezendő időkben.

Amióta agyagvirágok készítésével foglalkozom, egyre többen kapnak kedvet ehhez a kézműves tevékenységhez.

Az oktatás nálam néhány éve nem úgy kezdődött, hogy azért jönnek, mert tanítom, hanem azért tanítom, mert kérték és jöttek. Én csak alkottam, kísérleteztem az elején hobbiból, de felmerült az igény, hogy az így összegyűlt tudásomat másoknak is átadjam.

Nehezen álltam rá a tanításra, nem volt vágyam ez a terület, és a körülmények sem voltak ideálisak ehhez, de igyekeztem a kérések szaporodása szerint megteremteni a tanításhoz szükséges feltételeket. Önerőből, családi elismerés, bátorítás, támogatás nélkül, lassan, de biztosan fejlődik Budapesten a CsodavirágMűhely, ahova tanulóim érkeznek az ország minden részéből, hogy egy új hobbival megismerkedhessenek.

Akik nem úgy kezdik, hogy "Áááá, az messze van...", hanem reggel úgy kelnek fel jó korán, hogy ideutaznak a tanműhelybe egy egész napos tanfolyamra, azok az alábbi helységekről indultak, és este oda tértek vissza rövidebb-hosszabb utazást követően. Nem csak kényelmes autókkal jönnek. Nagy tiszteletem azoké, akik képesek vonattal, távolsági busszal is eljönni hozzám. Akik ezek után még visszatérők is, azoknak külön köszönöm!
Frissítés: Időközben olyan tanulóim is érkeztek, akik nem is hajnalban, hanem előző nap indultak el, hogy reggelre Budapestre érjenek.
  • Pomáz
  • Erdőkertes
  • Eger
  • Tatabánya
  • Székesfehérvár
  • Ráckeresztúr
  • Kaposvár
  • Salgótarján
  • Budakalász
  • Kunszentmárton
  • Fót
  • Őrbottyán
  • Gödöllő
  • Kecskemét
  • Nyíregyháza
  • Dunakiliti
  • Budaörs
  • Szigethalom
  • Szécsény
  • Szalmatercs
  • Érd
  • Veszprém
  • Adony
  • Baracska 
  • Ócsa
  • Tököl
  • Bajna
  • Tata
  • Debrecen
  • Vecsés
  • Gyál
  • Felsőszentiván
  • Szolnok
  • Ózd
  • Isaszeg
  • Lajosmizse
  • Pusztaszabolcs
  • Kalocsa
  • Monor
  • Bogács 
  • Nagytarcsa
  • Lakitelek
  • Sitke
  • Hatvan
  • Tinnye
  • Veresegyház
  • Solt
  • Székelykeresztúr (Románia)
  • Pákozd
  • Gmunden (Ausztria)
  • Pásztó
  • Szeged
  • Solymár
  • Galgamácsa
  • Aszód
  • Harkány
  • Komárom
  • Szada
  • Sülysáp
  • Vecsés
  • Seregélyes
  • Göd
  • Pánd
  • Győr
  • Nagykanizsa
  • Herend
  • Dunaszerdahely (Szlovákia)
  • Szigetszentmiklós
  • Szentes
  • Gyál
  • Dunaszekcső
Voltak, akik a távolság miatt hosszabb budapesti vagy kecskeméti tartózkodást iktattak be a tanfolyam  érdekében.
  • Kávás
  • Fehérgyarmat
  • Titisee Neustadt (Németország)
Az már csak apró kiegészítés, hogy eddig Budapest 14 különböző kerületéből jöttek tanulóim, de ez a vidékről ideutazókhoz képest nem is olyan meglepő.

Ezenkívül számos vidéki városból kerestek már a helyszíni oktatásról érdeklődve, idővel remélem ezek is megvalósulnak.
  • Nagykanizsa
  • Debrecen
  • Pécs
  • Győr
  • Monor
  • Ásotthalom 
  • Szeged 
  • Paks 
  • Veszprém 
  • Mány
  • Telki
  • Gyöngyös
  • stb
Erdélyből is érdeklődött egy hölgy a kiutazásomról. Ha többen várnak, akkor igyekszem megoldani.

Ahol már több sikeres tanfolyamot tartottam:
  • Esztergom
  • Szécsény
  • Üllés
Köszönöm a helyiek meghívását, a helyszín biztosítását és a tanulók szervezését!

Most sajnálom, hogy nincs jogsim, se kocsim, ez segítene távolabbi helyekre is eljutnom önállóan, teljes felszereléssel.

Egyelőre kb 80 km-en belül tudok elutazni önerőből a szükséges kellékekkel, szerszámokkal, hogy egy egész napos tanfolyamot megtartsak. Nagyobb távolsághoz már éjszakai szállást kérek a tanfolyamot megelőző és az azt követő estére. 8 fő jelentkezése esetén utazom, és kérem a tanfolyamnak alkalmas helyszín megoldását.

Remélhetőleg a listám bővül, és továbbra is büszke vagyok arra, hogy néhányan több10 km-t, néha 100-200km-t utaznak, hogy tőlem tanuljanak. Sőt, egy hölgy egy egész éjszakán át utazott Erdélyből távolsági busszal több, mint 600km-t, hogy másnapra nálam lehessen egy tanfolyamon.
(Időnként kibővítem ezt a listát a később jövőkkel.)


Hálásan köszönöm Mindenkinek, akivel már találkoztam, és akivel ezután fogok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van véleményed, kérdésed, kérlek írd ide!