2016. január 1., péntek

Hűtőmágnes agyagvirág

Az orchidea számtalan forma és színgazdagsága kimeríthetetlen forrás a cserepes változat mellett például a hűtőmágneshez is.

Nagyon szeretem ezt a rugalmas, jól gyúrható alapanyagot, amit csak meg kell formázni, összeállítani, és megfelelően formára igazítva levegőn megszárad. Nem kell kiégetni mint a Fimot. Épp ezért, persze nem a napi használatú tárgyakhoz, pl ékszerekhez való. Nem azonos azzal, amit levegőn száradó agyag, vagy levegőn száradó gyurma néven már lehet kapni a hobbi boltokban különféle gyártóktól. Más az összetétele és más a felhasználási területe. Amiket kipróbáltam, abból nem lehetett a virágra (főleg az orchideára) jellemző nagyon fodros, cakkos széleket, hullámokat ilyen leheletfinoman kialakítani. 


A cukorvirágok alapanyagát már régóta tervezem kipróbálni, legalább egy összehasonlítás erejéig. Azt már számtalan fotón láttam, hogy abból is csodás alkotások születnek. Egyelőre még nem próbáltam, annyit tudok róla, hogy törékeny. Na, az én agyagom kicsit rugalmas.

Ne tévesszen meg, hogy agyagnak hívom. Ezt Japántól kezdve agyagnak, a belőle készült virágokat agyagvirágnak hívják, pedig egy szintetikusan előállított massza, ami leginkább gyurmának néz ki. Erre azt mondják az alkotóművészek, "gyurma az, amivel a gyerekek játszanak" Ok, értem, hogy a gyurmavirág nagyon óvodásan hangzana, ezért használják az agyag nevet. De ettől még nem lesz agyag. Na, nekem ugyan mindegy. Szóval a virágot agyagvirágnak hívom, az alapanyagot pedig agyagnak, ahogy a világon mindenhol. Szintetikus, rugalmas, levegőn száradó modellező agyag. De az egyéb apróságaimat már gyurmafigurának nevezem, pedig ugyanabból az alapanyagból készül. Ezeket nézd meg a Gyurmadekor oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van véleményed, kérdésed, kérlek írd ide!