2015. december 29., kedd

3 O origami minion


Egy kis kikapcsolódás az agyagvirágok után. Fényes felületű, speciális papírból hajtogattam és állítottam össze.

Most tudtam meg, hogy aki eddig hozott időnként Thaiföldről ilyen papírt, -ismerősöm ismerőse- most nem talál. Mintha megszűnt volna a gyártása. Ez azért hihetetlen, de nem kezdek más forrás után kutatni, mert  tényleg csak ritkán hobbizgatok az origamival.

A 3d origamizók többsége színes fénymásoló papírt használ ehhez a technikához, pedig ez a fényes az igazi.
Az apró darabokat így össze tudom ragasztani technokollal, ami nem látszik ki a papír csillogásától, ha kicsit túlfolyik. Nagyon jól lehet ragasztva még formára igazítani, és úgy megszárítani az összeállított figurát. Így lehet stabil,  strapabíró szemben a fénymásoló papírral, melynek darabjait sokan csak egymásba tolják ragasztás nélkül. Persze ha nagyobb darabokkal dolgozunk, akkor jobban megtartják egymást. A 2x4cm-esre vágott, és még apróbbra hajtogatott darabokat nem elég csak összetolni. Ez a minion 3x6cm-es, összehajtogatott papírdarabokból áll.

Egyszer használtam fekete és fehér másoló papírt a panda elkészítéséhez. Szokás szerint összeragasztottam a darabokat. Sajnos egy pici technokol kikandikált és csúnyán megcsillan a matt papíron ahogy látom a  fotón. A matt papírt azért sem jó ragasztani, mert rögtön szívja a ragasztót, a felületeket 5-10 perc múlva már nem tudom csúsztatva igazítani, ezért csúnyább formájúak az így készült figurák. Attól lesz szép szabályos a fényes felületű papírból készült figura, hogy a ragasztóval összeállított részeket még percekkel később is tudom csúsztatással formálni. Másnapra tökéletesre szárad, stabil, kemény, tartós darabot kapok.

1150 db 3x6cm-es papírlap speciális formára hajtogatva. Ez több, mint 6 ív 50x70 cm-es papír.
Szemüvegkerethez 60 db 2x4cm-es ezüst lapot használtam.
A minion teljes magassága 19cm.
A többi figurát is megnézheted itt és itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van véleményed, kérdésed, kérlek írd ide!